kezdek rájönni....arra hogy miért vagyok magányos, úgy általában. a magány is egyfajta Pokol.
senkisem keres magától...vagy néha napján mikor épp kellek valamiért. amúgy nem nagyon. ha pozitív oldalról nézzük akkor mondhatjuk úgy h havi - 2 havi rendszerességgel keresnek...

tesznek rám magasról. úgy általába mindenki. egy ideig jó jáccópajtás vagyok...aztán rámunnak, megunják a faszságaim...a pofám...a stílusom...az egész lényemet, amiyen vagyok. ha túlbuzgó vagyok azért, ha nagy a pofám azért, ha nem beszélek azért...ha túl odaadó vagyok azért...ha durcás vagyok, sértődött, bunkó akkor azért....

és én még csodálkozni mertem h engem miért nem keresnek, kerestem én mindenkit, 70-80%-ban kaptam visszautasítást....mikor hogy jött ki...nem az vagyok akiért odaadnák a fél karjukat...sőt...még a kiköpött nyálat se.

mind1 h mennyi energiát fektettem bármibe is...attól még nem tudtam megkedveltetni magam. ez van. szar vagyok. van akinek a lényéből fakad és kedvelik...van akinek véres veríték árán sem megy. ez van. szar vagyok. nem oyan akiért érdemes. néha jó vagyok múlatni az időt.

úgy érzem, h nem számítok. egy pont vagyok, de nem pótolhatatlan. mármint nem számítana ha nem lennék.

nem csoda h mindenki rám un. megutál. és kerül ahogy tud. nem kéne meglepődnöm h miért nem keresnek az emberek, miért nincs úgy társaságom, csak amoyan alkalmakkor, bizonyos időközönként, ha csak én nem keresem fel az emberkéket.

természetemet először elviselik, aztán megunják, megutálnak és kerülnek.

ezek után erre emlékeznem kéne mielőtt kiborulok h "mit csinálok rosszul, miért szarnak rám, miért vagyok senki...miért tartják a távolságot".

sajnálom. elbasztam. iyen lettem.

a Pokol és a Menny mind a Földön van. Angyalok és Démonok mind itt vannak.
...és nem kell őket nagyon keresgélni.