tegnap este+hajnalba jutott odáig a gondolatvilágom, h leesett, hogy én mekkora kurvajó 1 LelkiSzemetes vagyok és hogy kb ennyire vagyok jó, faxa mi?! :] és a poén hogy én adtam magamat a dolgokba, tessék kihasználni! még segítek is, nem lex nehéz, könnyű átverni, naiv+odaadó vagyok mint 1 kölyök kutyus.
-én vagyok a csodadoki aki bárki bajára tud tanácsot adni, de a saját gondomba belefulladok, addig futok míg el nem vérzek a fájdalomtól-
mondjuk már nem is tudom úgy leírni, ahogy érzek-gondolok --szal faya, most se könnyebbültem meg. Szomorú és rossz úgy visszagondolni, h eddig ennyi időn keresztül csak ENNYI voltam, Ennyire KELLETTEM.

asszem utálok érezni. bárcsak érzéketlen lennék..
van 2 dolog ami még elgondolkodtatott, 1.* hogy úgy vagyunk és mondunk, viselkedünk, hogy nem gondolunk bele a következményekbe (általában-pl ha szeretünk), ergó nem feltétlenül szánt szándékkal bántunk és használjuk ki a másikat.
2.* van a másik, mikor pontosan tudjuk mi történik, mit teszünk és mégis kurvajó :D jól esik és csináljuk, na ez már az amire ....nem tudok mit mondani. *umm