Olyan furcsák vagyunk mi emberek,
A lelkünk sír, az ajkunk nevet.
Egymásról azt hisszük boldog talán,
S irigykedünk minden szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták, szabadok.
S nem vesszük észre, hogy vennénk észre,
Hogy könnyei égnek csillogó szemében.
Hazugság az egész életünk,
Hisz akkor is sírunk, ha nevetünk.