hogy miért kell mindig bűntudatomnak lennie valamiért, miért jön elő mindig... (1x hallottam már nemtim hol, h mindannyian már elátkozva születünk vagy mi...és csak Jézus meg apukája szabadíthat-oldhat fel...kitudja)

magamat nem tudom annyira szeretni mint a szeretteimet, akik megbántanak, mind1 - derégen sírtam már ** (tépett félszárnyú angyal?? C)

"hidd el megpróbáltam többet nyelni, de túl sok lett a nyál a számban, megfulladok már, nem megy tovább"

"bárcsak lennék messze innen, lennék a lélegző sötét, s meghalnék én mindenki helyett..."

** ezzel talán megbonthatom azt a régebbi gondolatom h sem a könnycseppek, sem a nevetés nem fogy el, csak talán az idő múlásával azért lesz kevesebb, mert azok a pillanatok amikor kevesebbszer fordulnak elő, de talán értékesebbek is, emlékezetesebbek is talán. - remélem nem sokan olvasgatják ezt az izét, nem akarom h maradandó károsodást szenvedjenek a hüye gondolataimtól :$ - habár nem sok esély van rá. kicsit olyan mintha 1 szobaméretű dobozba lennék és ha mondok valamit, visszapattan a falról, szal magammal trécselek. de így legalább nem esik másnak rosszul, mindenki jól van, és semmi bántódás. béka